MENÜ

TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS – ISKOLAMOSDÓ FELÚJÍTÁSI PROGRAM

Második alkalommal is nagy sikerrel zárult a Domestos pénzgyűjtő akciója, amelynek során minden, Magyarországon, kiskereskedelmi forgalomban értékesített Domestos termék után 5 forintot adományoztunk általános iskolai mosdók felújítására*. A tavalyi évhez képest az idei kampány nagyobb költségvetésű volt, az akció során összesen 13 637 635 forint gyűlt össze. Az összegből 3 iskola mosdóinak felújítására nyílt lehetőség, büszkék vagyunk azonban partnereinkre, akiknek köszönhetően végül összesen öt intézményben újulhattak meg iskolai mosdók. Az idei kampány médiapartnere, az NLCafét is kiadó Centrál Médiacsoport úgy döntött, maga is vállalja egy iskola mosdóinak felújítását, és hasonlóan döntött a kampányt szintén főtámogatóként segítő Market Építő Zrt. is. Így tehát az idén összesen az ország öt településén születhettek újjá az iskolai mosdók a programunk segítségével. A felújításokat elnyerő iskoláknak anyagi kötelezettsége nem volt, a teljes felújítást a Domestos és partnerei finanszírozzák.

A vásárlói 5 forintokból és a többi támogató felajánlásból az alábbi iskolák mosdói kerültek felújításra:

- Bács-Kiskun megyében a KT Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolája

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nyírcsászári-Bátorliget-Terem-Nyírderzsi Általános Iskola

- Heves megyében a Rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola Bajza József Tagiskolája

- A Somogy megyei Gamási Általános Iskolában történt mosdófelújítás a Centrál Médiacsoport jóvoltából

- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézményében is új mosdókat használhatnak a gyerekek a Market Építő Zrt.-nek köszönhetően.

A program célja idén is az volt, hogy egyszerre enyhítsen az iskolák problémáin és hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek higiéniájának fontosságára.
Reményeink szerint jövőre, 2017-ben újra, immár harmadik alkalommal is megvalósul a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program.

*Az eladott termékek tényleges darabszámát az AC Nielsen Piackutató Kft. adatai határozták meg. A programunk Magyarország bármely kiskereskedelmi vegyi áru és élelmiszer üzletében elérhető minden Domestos termékre vonatkozott, nem csak az akciós ajánlatokra.