A 2015-ös program eredményei

Domestos a higiénia nagykövete

2014-ben az Unilever azt a vállalást tette, hogy 2020-ig világszerte 25 millió ember számára javítja a WC-használat körülményeit.

2015 tavaszán Magyarországon is elindulhatott az a program, amely egyszerre enyhít az iskolák problémáin és hívja fel a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek higiéniájának fontosságára.

A gyermekek higiénés nevelése nem csak otthon történik, számos ezzel kapcsolatos feladat hárul az iskolákra is. Amellett, hogy erre kellő hangsúlyt kell fektetni a tanítás során, fontos megteremteni a megfelelő iskolai körülményeket is. Ez kampányunk fő üzenete, amely mellé számos partnerünk is felsorakozott.

Sok kicsi...

Május végén zárult le a Domestos pénzgyűjtő akciója, amelynek során minden, Magyarországon, kiskereskedelmi forgalomban értékesített Domestos termék után 5 forintot adományoztunk általános iskolai mosdók felújítására.*

A Domestos akciója során összesen 11 349 410 forint gyűlt össze, és a nyári szünidő végére 5 iskola mosdói várták megújulva a szeptemberben visszatérő gyereksereget. Az öt iskola közül négyet pályázat alapján a Domestos szakemberei és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) munkatársai közösen választottak ki, míg az ötödik iskoláról az Index olvasói szavazással dönthettek.

...sokra megy

Baksai Általános Iskola (Baksa, Baranya megye)

 

Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola (Szomor, Komárom-Esztergom megye)

 

Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Bucsa, Békés megye)

 

Szentpétertúri Általános Iskola (Szentpétertúr, Zala megye)

 

Maroslelei Általános Iskola (Maroslele, Csongrád megye)

 

Tegyünk együtt az iskolai mosdók higiéniájáért!

Az Index szavazásán résztvevő oktatási intézmények között komoly versengés folyt, a helyi közösségeket megmozgatta a voksgyűjtés. Legtöbben a Csongrád megyei Maroslelei Általános Iskolára szavaztak, így ötödikként ennek az intézménynek a mosdóit újítjuk fel.

Összefogásból győzelmet kovácsolt a Csongrád megyei község

A Maroslelei Általános Iskola 184 éves múltra tekint vissza. A Domestos 2015-ös programját megelőző 10 évben az épület semmilyen felújításon nem esett át. 170 gyermekre jutott egy lány és egy fiú mosdó. 2015-ben a kitartó voksgyűjtésnek köszönhetően mintegy száz szavazat jutott az iskola minden diákjára az Index.hu szavazásán. Így a tanév elején a maroslelei diákok örülhettek a megszépült mosdóknak.

A párezer fős dél-magyarországi község apraja-nagyja megmozdult, amikor lehetőség kínálkozott a modernizációra. A helyi érdekeltségű sajtót is bevonták a szavazatok gyűjtésébe, cikkeztek a delmagyar.hu és a promenad.hu oldalon is a programról, és még a helyi rádió adásaiban is szavazásra buzdítottak. A tanárok, diákok, szülők felvették a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal. Érkeztek szavazatok még Ausztráliából és Dél-Koreából is a Csongrád megyei általános iskolára.

Az Indexen megjelentetett cikkben is igyekeztek kilógni a sorból, egy tréfás versikével készültek felhívni magukra a szavazók figyelmét.

Igyekezetük nem maradt jutalom nélkül. Magasan az elsők lettek az esélyes négy iskola közül, 17.000 voksot gyűjtöttek be a szavazás egy hónapja alatt.

A program anyagi támogatásáról a Domestos termékeket vásárlók mellett az Unilever és partnerei gondoskodtak, ők további jelentős összeggel járultak hozzá a felújításokhoz.

A program nem áll meg! 2015-ben Maroslele komolyan vette programunk jelmondatát és megmutatta a közösségi összefogás erejét, a legtöbb szavazatot elnyerve. Így lettek ők az ötödik kiválasztott iskola. Az ő sikerük ihlette a Domestos 2016-os programját. Idén ugyanis a jelöltlistára jutók közül az összes felújítást elnyerő iskolát szavazás útján választják ki az oldalunkra látogatók.

Tudjon meg többet a 2016-os programról!

*Az eladott termékek tényleges darabszámát az AC Nielsen Piackutató Kft. adatai határozták meg. A programunk Magyarország bármely kiskereskedelmi vegyi áru és élelmiszer üzletében elérhető minden Domestos termékre vonatkozott, nem csak az akciós ajánlatokra.

Támogatók

mosdófelújítás.reblog.hu