MENÜ

Egy nehéz munka, a mosás forradalma

A fehér ruha ma már nem kiváltság.

Mi, mai nők nem is sejtjük, hogy milyen jó dolgunk van, talán csak akkor döbbennénk rá, hogy kényelmes életet élünk, ha egy ravasz időgép visszaröpítene minket a múltba. Nem is kellene nagyon sokat utazni, elég lenne egy rövid látogatás a múltszázadban, s máris a saját bőrünkön érezhetnénk a mindennapi élet összes terhét. Aki mosott már kézzel, az biztosan egyet ért velem abban, hogy az egyik legnagyobb találmány a háztartási gépek között a mosógép. A tiszta ruha régen ugyanis nagy kincs volt, gépek hiányában a mosás pedig nem könnyű, ráadásul igen időigényes munka. Amíg ma csak bepakoljuk és kipakoljuk a szennyes ruhát egy „dobozból”, addig nagyanyáink már hajnalban keltek azért, hogy elvégezzék a nagymosást.

A mosás már ősidők óta, legalább is az ókortól kezdve az asszonyok dolga, amióta nem állatbőr és szőr darabokat terítenek magukra az emberek, hanem mindenféle durva anyagból szőtt ruhákat. A folyókban, patakokban nemcsak fürödtek, hanem a szennyes ruhát is ott mosták, „szapulták” a nők, s fából faragott botokkal verték, sulykolták az anyagot, vagy a kút mellett felállított teknőkben, dézsákban tették a dolgukat, s végezték a nagymosást.

A fehér ruha nemcsak a tisztaságot, hanem a gazdagságot és az ünnepet is jelképezte, ezért különös gondot fordítottak már az őseink is arra, hogy ne csak tiszta, hanem vakítóan fehér is legyen a kelme. Éppen ezért, az amúgy is nehéz munkának számító mosás előtt a ruhákat teknőben áztatták, kezdetben leforrázott fahamuban, hogy kilúgozzák az anyagot, később pedig zsírból, hájból főztek szappant fehérítés és tisztítás céljából, melynek az elkészítése igen időigényes volt. De még itt sincs vége a ruhával kapcsolatos teendőknek, egyes darabokat fertőtlenítés céljából ki is főzték, sőt, hogy még fehérebbnek tűnjön a ruha, egyes esetekben kékítőt is használtak. Ami tehát ma egy egyszerű gombnyomással működik, régen közel egy egész napos munka volt.

Hogy a ruháik még lágyabbak és fehérebbek legyenek, őseink még az esővizet is összegyűjtötték, hogy abban moshassanak dédanyáink, mert ettől lágyabb lett a ruha. A cél érdekében még egy kis citromlevet is tettek a vízbe, mintha valami finom főzetet készítenének, pedig „csak” a ruhát mosták, nem kis gonddal és munkával. Persze elődeink nem mostak olyan gyakran, mint a mai nők, akik akár naponta több adag szennyes ruhával is elbírnak, régen körülbelül negyedévente tartottak nagymosást, a nagyobb ünnepek előtt. Aki megtehette, nem is maga végezte ezt a nehéz munkát, hanem a cselédekkel, esetleg mosónővel mosatta ki a szennyest, ami hálátlan és nehéz foglalkozás volt. Az idő előre haladtával végül egyre gyakrabban kellett mosni, havonta, majd hetente tartottak az asszonyok mosónapot.

A fehér ruha érdekében már sok mindent bevetettek a nők. Nemcsak a hypót, hanem nátriumperbonátot és hidrogénperoxidot is, amiktől mind ugyanaz a hatás várható. Ma már nemcsak az a kiváltságunk, hogy befektetett energia nélkül moshatunk, a ruhák fehérítése is korszerűbb, mint régen. A Domestos fehérítővel kíméletesen előzhető meg, hogy az anyag besárguljon, s higiénikusan tiszta legyen, a ruha pedig ne roncsolódjon.

Láthatjuk, hogy a sikerhez vezető út rövidebb és sokkal egyszerűbb lett; könnyebb dolgunk van, mint nagyanyáinknak , az elvárt végeredmény azonban ugyanaz maradt: tiszta és fehér ruha.